Kislánya világrajövetele óta Shodeinde Dorka úgy érzi, sokkal komolyabb és felelősségteljesebb lett. Férjével pedig – aki igazi apatigrisként védelmezi gyermeküket, Lizát – még közelebb kerültek egymáshoz.
Annyira várta, hogy kislánya megszülessen, amikor azonban már a karjaiban tartotta a csöppséget, tudta, hogy a dolgok megváltoznak.
„Nagyon furcsa volt eleinte az a tudat, hogy anyuka vagyok. De már megszoktam, és kezdek belerázódni. Tudom, hogy vannak kötelezettségeim, éppen ezért úgy érzem, sokkal komolyabb lettem. Korábban voltak dolgok, amiket ellinkeskedtem, ma már jobban odafigyelek mindenre és nem viselkedek olyan habókosan sem”